Évekig vártam erre a filmre. Mindig is kíváncsi voltam, hogyha egyszer a földönkívüliek ábrázolásának milyenségét megfordítják, vajon mi lesz a végeredmény. Az Avatar cselekménye dióhéjban annyi, hogy az emberiség elérkezett ahhoz a mérföldkőhöz, amikor űrutazásai alkalmával megismer egy másik világot, amelyben értelmes lények élnek – mi több, olyan energiaforrással rendelkeznek, amelyre a Földön igencsak nagy szükség van.
Az alap sztori máris érdekes, a végeredmény pedig egy gyönyörűen kidolgozott, fantasztikus film. Nem is a film fő cselekményszála fogott meg, mert azt aligha lehetne a jól bevált klisétől eltérőnek nevezni. Kedvetlen főhősünk a véletlennek köszönhetően kikerül, hogy átélje élete legnagyobb kalandját. Kezdeti megfelelésből fakadóan lepaktál az ördöggel, majd ahogy megismeri az új és csodálatos világot, minden megváltozik, szerelmes lesz és a másik oldalon harcol. A mesék világát kedvelőket biztosan kielégíti a cselekménynek e fő szála, de én inkább írnék más szemszögből. Az ember, aki számos más alkotásban vált az idegenek védtelen áldozatává, hirtelen felülkerekedik. Ő lesz az értelmes lény a világűrből, ő lesz az abszolút túlerő. Ő lesz az, aki csak jön, elvenni akar és elvinni, hiszen Ő a halott világból érkezik. Mennyire érdekes, hogy alig tíz év alatt elértünk odáig, hogy bolygónkra a pusztulás iszonyatos félelmével tekintünk, így sorra készülnek az ezt boncolgató filmek. Régen minket akartak kirabolni, hiszen a Mi bolygónk volt a megtestesült paradicsom, most mi tesszük ugyanezt. Az emberiség méretéhez képest maroknyi ember dolgozik, tanul és él ezen a különleges helyen, és köztük alig akadnak olyanok, akik védeni szeretnék, nem pedig kiszipolyozni. Mivel mégiscsak önmagunkról van szó, a film a megfigyeléssel, tanulással kezdődik. Az emberek próbálnak békésen tárgyalni az egzotikus, új idegen fajjal, akik – csak úgy, mint mi régen – tanulnak, igyekeznek kommunikálni az égi lényekkel, próbálnak békések maradni és élni a saját életüket. Az ember azonban – ahogy kapzsisága egyre türelmetlenebbé teszi – már nem vágyik csevegésre, már nem érdekli őt a „kék majmok” sorsa. Egyet akar: az energiaforrást, hiszen „ezért jött ide”. Maroknyi ellenzője, a tudósok pedig börtönt érdemelnek, hiszen saját fajuk árulói. Vajon anno a kis repülő csészealjakban is üldögéltek olyan lények, akik nem is akartak minket bántani, akik nem értettek egyet a többséggel? Nem hiszem, hiszen ők velejéig gonoszak voltak, de itt most mégis csak rólunk van szó, az Emberiségről. Vajon mi hogyan döntenénk? Hatalmunkban áll megtenni, tehát megtesszük? Lemészárolunk egy olyan világot, amelyet még csak felfogni sem vagyunk képesek, hiszen ott van az, ami nekünk kell? Szerintem igen és ezért zseniális ez a film. Lehet James Cameront sok mindennel vádolni, de azt el kell ismernünk, hogy van benne kurázsi. Olyan filmet kapunk hát tőle, amelyben az ember a „gonosz”. Tépelődik ugyan, szenved, néhány még szembe is száll önön akaratával, de a végeredmény mégis csak az marad, hogy támad, öl, rombol és elvesz.
