Sosem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor akciófilmet láttam. Stallone volt a hős, megismertem Sandra Bullock-ot és először hallottam Jackie Chan-ről. A következő élménnyel láttam életem első forró szex jelenetét a Specialistának köszönhetően, valamint Eric Roberts gonosz alakját. Ezt követték a Rambók, a Ragadozó és a legnagyobb kedvencem, a Terminátor. Az akciófilm mindig is a szabad szórakozást jelentette, a komoly gondolatok nélküli történeteket, a férfias férfiakat és gyönyörű nőket, hatalmas bunyókat és akciókat. Ebben nőttem fel és most jöttem csak rá, mennyire hiányoznak az igazi hőseim. Azok a férfiak, akik az akcióért élnek és sosem halnak meg, akik csak a saját becsületkódexüket tartják tiszteletben és igenis akkora a karjuk, hogy szétszakad tőle az ing. Stallone új filmje tehát ezek előtt az idők előtt tiszteleg, érzésem szerint pont annyi komolysággal, amennyit a téma elbír és annyi humorral, ami nélkül pont fordítva sülne el. A filmben sok hiba van persze, néha gyenge az akció, sok a közhely és a harmatos dialógus, valamint a történet is több ponton zavaros. Ezektől azonban mégis képes vagyok elvonatkoztatni, mert szeretem azt, amit mindezekkel közvetít. Megmutatja nekünk, hogy mire jók az öreg fiúk és visszahoz sok mindent, amit az idők és az ideálok változása engedtek feledni. Hőseink tehát egy kalapra való zsoldos, akik az éppen aktuális helyi diktatúra és persze a tenyérbe mászó fő gonosz ellen harcolnak. Színészi teljesítményt egyedül Mickey Rourke-tól láttam, aki megismételte a Pankrátorból abbéli teljesítményét, hogy elhiggyem neki, mit érez. A többiek csak szimplán akcióznak és hozzák a régi formájukat. Schwarzenegger vendégszereplése igazi fűszer a filmben és hozzá kapcsolódik a legbájosabb poén is. Mindent összevetve azt adja, amire számítunk: folyik a vér, feszülnek az izmok, rombolnak a fegyverek, a szereplők pedig viccesek és ironikusak. Örülök ennek a filmnek, általa vissza tudtam repülni az időben és megélni valamit, amit már régen nem volt alkalmam. Végre nem a vékonyka, nyálas fiúkért kellett rajongani, nem a férfiként viselkedő, érzéketlen nőkért és nem is az eget rengető mondanivalóért, amelyet sok film szeretne megadni, de egyre kevesebbnek sikerül. Pontosan az, aminek látszik se több se kevesebb, és utólag csak egyre tudok gondolni: sajnálom az új generációkat, amiért ők nem ezen fognak felnőni.
